Valediction ~ Búcsúbeszéd

Sziasztok, sziasztok drágáim!

Hát, ez a nap is eljött. Ma búcsút veszünk a blogtól, Marytől, Justintól, Selenától, és még sok-sok szereplőtől. Őszintén szólva, rettenetesen fog hiányozni a történet, több okból is. Hiszen (a) nagyon a szívemhez nőtt ez az egész dolog, (b) s ez az első blogom, amit végig írtam, és büszke vagyok rá. Igen, mikor megkérdezik, "ez a te blogod?", akkor én mosolyogva, emelt fővel mondom: "Igen, ez az én blogom." Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én rendkívül megszerettem.. Mindenkit. Fáj is, hogy itt kell hagyjam a blogot, de egyszer minden véget ér. S nem is tűnök el végleg, az összes többi blogomon nyomon követhetitek író fejlődésemet. Nagyon hálás vagyok nektek, olvasóimnak; hiszen nélkületek semmi sem sikerült volna. Ha ti nem lennétek, Mary sem lenne, és én sem írnék. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki legalább egy esélyt adott az All Around The Worldnek, és legalább beleolvasott. Szeretlek titeket, most pedig az alábbi adatokat akarom ismertetni. Ezek frissek, szóval mindegyik változhat. Még egyszer nagyon szépen köszönöm mindent, remélem örömmel búcsúztok a történetemtől.

Közzétett megjegyzések: 241 db

Rendszeres olvasók száma: 30

Legtöbbet olvasott fejezet: Chapter One - 440

Összes oldalmegjelenítés: 23 025

Forgalom forrásai: facebook.com - 194;

Keresőszavak alapján: mary braun and justin bieber - 22;

Még egyszer köszönöm mindent, amit tőletek kaptam, és remélem ezután is nyomon fogtok követni, a többi blogomon. Ölel Titeket: Sweet Child. (Vivianne)

A történetet ezennel: LEZÁROM!

Epilogue

Sziasztok Életeim!

Hát, ez a nap is eljött. Az epilógus napja. Sok hozzáfűznivalóm nincs, ugyanis pénteken jelentkezem, egy amolyan 'búcsúbeszéddel', ehhez a szösszenethez pedig jó olvasást kívánok, remélem mindenkinek tetszeni fog! Szeretlek titeket, és további szép estét kívánok, Vivianne

Öt év múlva

(Justin szemszöge)

Ma ünnepeljük Maryvel az öt éves házassági évfordulónkat, de nem lehetünk együtt, ugyanis turnén vagyok. Iszonyatosan elszomorít, hogy ilyen keveset vagyok vele, pedig már huszonöt évesek vagyunk. Öt éve vagyunk együtt, és még mindig ugyanolyan izgatottsággal, és csodálattal nézek rá, mint annak idején. A lányok óvodába járnak, és már most elcsavarják az összes fiú eszét, mi lesz később.. Csak úgy bomlani fognak utánuk a srácok. A Journals albumom turnéja van, Mary a gyerekekkel, otthon, New Yorkban. Én pedig Párizsban. Fáradtan sétáltam a hotelszobám felé, ahol aztán videokamerázok a gyerekekkel, és feleségemmel. Bedugom a kártyát a felismerőbe, s egy kattanás után kinyílik az ajtó. Belépek, ledobom magamról a cipőmet, aztán elindulok a nappali felé, ahol aztán váratlan meglepetés ér. A kanapén Maya, Jenna, és Mary várnak. A kicsik amint meglátnak, vigyorogva kezdenek rohanni felém, s arcomon hatalmas mosoly terül el. Jó őket látni. Hiányoztak már.
- Apa! - sikítják egyszerre, én pedig mindkettőt mosolyogva kapom fel. Szívemet melegség járja át, ahogyan gyönyörű feleségemre nézek. Vöröses haja lágyan omlik vállára, tökéletes alakját egy fekete, térdig érő, szűk ruha emeli ki, lábain úgy szint fekete magassarkú. Feláll, s kecses mozdulatokkal indul felém. Mikor elém ér, arcára apró mosoly kúszik. Leteszem a lányokat, közel húzom magamhoz szerelmemet. Ajkaiba kezdek beszélni.
- Hiányoztál, bébi - suttogom, aztán ajkaink szenvedélyes csókba forrnak össze.
- Fúj - nevet Jenna, és Maya, Mary pedig elválik számtól, és elkacagja magát. Szívem hatalmasat dobban, gyönyörű feleségem, mámori nevetésének hallatán. Megölelem Maryt, közben a fülébe súgom:
- Boldog házassági évfordulót - rám mosolyog, aztán bólint. Ezután pedig Jen felsikít. - Családi ölelés! - összebújunk, mind a négyen, én pedig ezekben a pillanatokban jövök rá, hogy milyen csodálatos is az életem.

Chapter Thirty

Cicáim!♥

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen rohamos időn -pár óra- belül összehoztatok nekem tizenegy hozzászólást. Rettenetesen boldog voltam, s el sem hittem. Szóval, ez itt a harmincadik, azaz az utolsó rész. Az epilógus érkezése tőletek függ! Minél többen írtok, annál előbb kerül ki! :) Szóval, nem is húznám tovább az időt, jó olvasást kívánok mindenkinek, és további szép napot. Puszi: Vivianne

Hasamban, és a méhem tájékán iszonyatos nagy fájdalmat éreztem. Olyannyira, hogy azonnal előjöttek a könnycseppjeim. A mellettem békésen alvó vőlegényemet megráztam, így Ő is felkelt. Mikor meglátta az arcomon lévő kínt, azonnal ideges lett.

- Mi a baj, bébi? - kérdezte zaklatottan, nekem pedig az is nehezemre esett, hogy beszéljek. Szörnyen fájt, azt hittem, belehalok. Erőt vettem magamon, és így szóltam:

- Be indult a szülés - ennyi kellett ahhoz, hogy Justin, mint akit puskából lőttek, úgy kezdjen rohanni. Felkapott, s az autóig meg sem állt. Nem érdekelte, hogy éppen póló nélkül van, és melegítőnadrágban. A hátsó ülésre fektetett, Ő pedig beült a volán mögé, s villámsebességgel hajtott a kórház felé. Egész gyorsan odaértünk, ami nem volt meglepő, hiszen a megengedett sebesség kétszeresével jöttünk. Justin kiszedett az autóból, s azonnal segítséget kért. Miután Dr. Forest is megjött, elváltam Justintól, betoltak a szülőszobába, és kezdetét vette a fájdalmas tortúra, melynek minden percére emlékezni fogok, életem végéig.

*két óra múlva*

A szülésnek vége, minden zökkenőmentesen ment, én pedig itt fekszem, két kisgyermekemmel kezemben, akik békésen alszanak. Mellettem a széken Justin ül. Az orvosok itt vannak, még a szülőszobában vagyunk. Mindjárt elveszik a kicsijeimet, de előtte feltettek egy kérdést.

- Mi a nevük? - kérdezte mosolyogva, egy húszas éveiben járó, szőke, rövid hajú, vékony nővér. Justinra néztem, jelezve, hogy szólaljon meg, Ő pedig megeresztett egy apró kacajt, azután rá nézett a nővérkére, s így szólt:

- Jenna Bieber és Maya Bieber - felelte büszkén, én pedig aprót bólintottam. Jenna és Maya. Gyönyörű kislányok. Szemük ugyanolyan mogyoróbarna, mint édesapjuknak. Jenna 3420 gramm, és 53 centi, Maya pedig 3600 gramm, és 58 centi. Boldog vagyok, az életem pedig végre csodálatos.

*három hónap múlva*

- Justin Drew Bieber, akarod-e az itt jelenlévő, Marianne Summer Braunt feleségedül? - tette fel a kérdést az anyakönyvvezető, aki összeadott minket.

- Akarom - felelte Juss mosolyogva, nekem pedig egy apró könnycsepp folyt végig arcomon. A kicsik már három hónaposak, és nagyon édesek. Meg lettek keresztelve, s van két boldog keresztszülőjük. Ryan, a keresztapa, és Jessica a keresztanya. Van két boldog nagypapájuk, apa és Jeremy, és egy nagymamájuk, Pattie.

Apropó Jessica, Ő és Taylor azóta is együtt vannak, és szeretik egymást. Jessica két hónapos terhes, s már Ők is az esküvőt tervezgetik.

- Marianne Summer Braun, akarod-e az itt jelenlévő, Justin Drew Biebert férjedül? - kérdezte az anyakönyvvezető, mire arcomra hatalmas mosoly ült ki.

- Akarom - mondtam.

- Megcsókolhatod a menyasszonyt - fordult Justinhoz, aki azonnal "engedelmeskedett neki", s kérésének eleget téve, megcsókolt. A násznép sikítani, tapsolni kezdett, én pedig elmosolyodtam magam. Jött a gyűrűhúzás, és a fogadalom. Én kezdtem. Megfogtam a gyűrűt, aztán elérzékenyültem kezdtem beszélni.

-Engem most megérint az örökkévalóság. Mielőtt felhúzom a gyűrűt a kezedre, belefeledkezem a pillanat mámorába. A pillanatba, ami „szélként fúj át életem laza szövésű gyolcsán, és csak lobog-lebeg, mint egy száradni kiakasztott ing”. Ez a perc számomra egy misztérium. Újra és újra csodálattal és szerelemmel tele a szívem; és csak figyelem magamat, miközben azt kérdezem: Hogyan voltam képes olyan sokáig létezni nélküled? - Justin szeméből könnycsepp gördült, én pedig felhúztam a gyűrűt. Most Ő jött.

- Szeretlek téged, mert, megértesz engem, szeretlek, mert kedves vagy szeretlek, mert örülsz, ha örömöm van, szeretlek, mert kiegészítesz. Imádlak a nagy szíved miatt, amibe befogadsz engem és családomat. Most pedig kérlek, add a kezedet, hogy felhúzzam az örökké tartó hűség jelképét az ujjadra, miközben elmondom a házasság megpecsételéséhez a fogadalmamat. Szeretni foglak, bátorítani és becsülni, kitartok melletted jóban-rosszban, és lemondva mindenki másról hajlandó vagyok sírig tartó, örök hűséget esküdni neked. - én is elérzékenyültem, nem is kicsit. Aláírtuk a házassági szerződést, a két tanúval együtt. Justinnak Ryan volt, nekem pedig apa.

 Ezek után elsiettem, s a gyönyörű, de mégis egyszerű, hófehér sellőruhámat leváltottam egy úgy szint fehér, térd fölé érő, nyári ruhára, s kezdetét vette a bulizás.

- Dobom a csokrot! - üvöltöttem, a lányok pedig sikítani kezdtek. Megfordultam, aztán hangosan visszaszámoltam háromtól, és elhajítottam. Megfordultam, és mosolyogva kerestem a virághalmaz tulajdonosát, aki nem más volt, mint Jazzy, Justin húga. Kacagni kezdtem, aztán megöleltem a kislányt. Leültünk az asztalhoz, s Ryan úgy döntött, köszöntőt mond. Felállt, majd megvárta, míg mindenki elcsendesedik, és rá figyelj.
- Kedves Egybegyűltek, Rokonok, Barátok, és az Ifjú pár! Tudják, nekem nem az erősségem az ilyesmi, de gondoltam eme alkalomra megpróbálkozok vele. Ryan Butler vagyok, aki nem tudná. Szóval, hol is kezdjem. Mary és Justin kapcsolatára nem a kiegyensúlyozott, sőt, még a nyugodt sem mondható. Nem. A megismerkedésük is igen furcsán indult, ahogyan az egész románcuk. Mary egy makacs, önfejű lány, ahogyan Justin barátom is. Talán emiatt taszították egymást annyira az elején. Azon a napon Mary sok embert ismert meg, köztük Justint is, így nem csak rá összpontosított. Ő is ott volt a turnén, teltek a napok, és konfliktus konfliktust követett. Nőtt a feszültség, Ők pedig valahogyan egymásra találtak. Számunkra még mindig rejtély, hogy hogyan. A lényeg, hogy göröngyös utat tettek meg idáig, rengeteg vitával, ellentmondással, sőt, még egy szakítás is becsúszott, de senki, és semmi nem állhat az igaz szerelem köze. Nemde? Justint három éves korom óta ismerem. Nagyon családcentrikus ember. Mindig is a nagy Őre vágyott, és emlékszem.. mikor elcsattant közte, és Mary között az első csók, Justin annyit mondott nekem: Tesó, Ő az igazi. Rengeteg együtt töltött évet, emléket, és még sok-sok gyereket kívánok az ifjú párnak. Sok boldogságot! - fejezte be beszédét, melyet hatalmas taps követett.

***

Az esküvő után hazafelé vettük az irányt, ahol aztán lefektettük a csöppségeket, mi pedig nyugovóra térünk. Úgy éreztem, igazán boldog vagyok, és végre minden sínen van. Két csodálatos kislány büszke anyukája vagyok, és életem szerelme vett feleségül, aki egy sikeres, jószívű ember. Mindennél jobban szeretjük egymást, s mától hivatalosan is Mrs. Bieber vagyok. Igaz, hogy rengeteg akadály volt, de mindegyiket megoldottuk, minden rossz napot átéltünk, és kibírtunk, és most itt vagyunk. Húsz évesen, két gyerekkel, gyönyörű lakással, barátokkal. Minden tökéletes, s remélem még sokáig az is marad. 

Chapter Twenty-Nine

Abban a pillanatban érzések milliói kezdtek el kavarogni bennem, arcomon forró, sós könnycseppek folytak végig, s hirtelen megszólalni sem tudtam. Ott, és akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy az elmúlt órákban miért volt annyira ideges szerelmem. Justin kétségbeesett arckifejezésétől majd megszakadt a szívem, hiszen Igen. Mindennél jobban hozzá akartam menni, csak annyira hirtelen jött ez az egész, annyira spontán, és olyan szinten váratlanul ért, hogy jóformán sokkot kaptam. Kezemet szám alá kaptam, arcomról letöröltem a cseppjeimet, s két szipogás között kimondtam. Kimondtam azt, amire barátom vágyott. Igent mondtam neki, majd boldogan ugrottam nyakába. Pár centivel a talaj fölé emelt -amin csodálkoztam is, hiszen a két kis lurkó miatt kétszer annyi a testsúlyom, mint ezelőtt-, és megpörgetett. Filmbeillő jelenet volt. Homlokon csókolt, aztán egy éppen arcomon legördülő könnycseppet csókolt le onnan.

- Imádlak - mondta, én pedig felkuncogtam, s boldogan bújtam hozzá. Úgy éreztem, most már igazán szép az életem, s ezt senki nem teheti tönkre. Boldog voltam. Végre igazán, teljes szívemből boldog. Ezek után hazafelé vettük az irányt.

*Néhány hónappal később*

Még senki sem tud, a házasságunkról, mert egy ideig titokban akartuk tartani, ám Justin úgy döntött, megosztja a Beliebereivel eme fantasztikus hírt. Bár egy kicsit féltem, hiszen nem tudtam, hogyan fogják fogadni a dolgot, de másrészről boldog voltam, amiért nem akar titkolózni, hanem felvállal. Megosztott egy képet Twitteren. Egy közös képünket, mely még anno készült. Egy elég hosszúnak titulálható monológot írt alá, melyet megkönnyeztem. Boldog voltam, amiért így gondol a kettőnk kapcsolatára, s amiért ennyire nyíltan megosztja a rajongóival, és az emberekkel. Szeretem Őt.

@justinbieber Az életem végre egyenesbe jött. Nem elég, hogy életem szerelme megbocsájtott nekem, ennek tetejében még hozzám jön feleségül, s apa is leszek. Nélkületek ez nem sikerült volna. Köszönöm! Szeretlek titeket, Beliebereim<3
Remélem, mindenki örül a hírnek. Ikreim lesznek. Két csodálatos kislányom! :)

Azonnal érkeztek az aranyosabbnál aranyosabb hozzászólások, némelyikre válaszolt barátom, de hát annyi idő egy évben nincs, hogy az összesre reagálni tudjon. Egy órát feküdtünk, mikor Justin telefonja megszólalt. Mosolyogva vette fel.

- Szia anya - szólt bele édes hangon, arcán hatalmas mosoly trónolt. - Itt van Mary! Igen, kihangosítom - mondta, aztán kihangosította a készüléket, így én is mindent tisztán hallhattam.

- Fiam, komolyan Twitterről kell megtudjam, hogy összeházasodtok? - kérdezte Pattie, hangja dühösen csengett, mégis boldog volt. Örült, a fia boldogságának. Igen. Azt, hogy terhes vagyok, már régebb óta tudja. Justin elnevette magát, én pedig ott ültem mellette, és kislányosan mosolyogtam. Arcomról mosolyom levakarhatatlan volt. - Gratulálok, fiatalok! - mondta ki végül Pattie, hangján hallani lehetett, hogy boldog, és mosolyog.

Még egy ideig beszélgettünk, aztán letettük a telefont. Mindketten rendbe szedtük magunkat, azután pedig nyugovóra tértünk. Justin karjaiban aludtam el, viszont pár óra múlva hatalmas fájdalmakra ébredtem...

DRÁGÁIM!

Mivel az előző részhez annyi sok-sok aranyos hozzászólás érkezett, úgy döntöttem, felteszem ma az új részt *meglepi*! Már meg van írva a harmincadik rész, és az epilógus is, az pedig, hogy mikor kerülnek fel, rajtatok múlik. Ha ehhez a részhez összejön tíz hozzászólás, azonnal kiteszem a részt. Köszönöm az előző résznél lévő pipákat és komikat, sok-sok puszi nektek:* Vivianne

Chapter Twenty-Eight

- Justin! Hová viszel? - kérdeztem barátomtól, ugyanis szememre kendőt kötött, s már legalább fél órája utazhattunk. Dunsztom sem volt, hogy merre tarthatunk éppen, de Justin azt mondta, hogy jó lesz, és pedig hittem neki. Bár eléggé dühített a dolog, miszerint akárhányszor megkérdezem, mindig azt mondja: majd meglátod.  Fáradt voltam, és felettébb kíváncsi. Még negyed órát utazhattunk -én bekötött szemmel, majdnem megőrültem-, mikor végre megálltunk. Csak a füleimre hagyatkozhattam, így azonnal hallgatózni kezdtem, hátha meghallok valamit, amiből rájövök, hol is vagyunk pontosan. Sajnos nem jöttem rá, csupán a tenger morajlását lehetett hallani, amiből arra következtettem, hogy a parton vagyunk. Justin átfogta a derekamat, és úgy vezetett. Aztán két perc séta után megállt, mögém lépett, s mielőtt leszedte volna a kendőt, nyomott egy puszit nyakhajlatomra, melybe egész testem beleborzongott. Óvatosan kötötte ki, aztán elvette szememtől, én pedig hitetlenül néztem, az elém táruló csodát, szememből kibuggyant egy könnycsepp, oly szinten meghatott ez az egész. Naplemente volt. A tengerpart egyik elhagyatott részén voltunk. Csak mi. Nem voltak rajongók, sem fotósok, csupán Ő és Én. Egy asztal volt kitéve, Két személyre terítve. Pezsgő volt kint, eper, és egy csomó étel. Az asztal körül rózsaszirmok voltak szétszórva, és szív alakban voltak gyertyák kipakolva, melyek halovány fényükkel megvilágították az egész helyet.
- Köszönöm, ez.. ez.. - kerestem rá a megfelelő szót, de nem találtam. Ehelyett odabújtam Justinhoz, akin úgy láttam, kicsit ideges. Bár nem tudtam pontosan, mi baja lehet. Kezeit derekam köré kulcsolta, én pedig nyakában kereszteztem karjaimat, aztán lágy, érzéki csókban forrtunk össze. Csókunkat Ő szakította meg.
- Együnk - mondta kedvesen, de még mindig zavartnak láttam. Nem akartam elrontani ezt a gyönyörű pillanatot, ezért nem kérdeztem meg, hogy mi a baj. Justin kihúzta nekem a széket, aztán Ő is leült. Csendben kezdtük az étkezést. A tenger apró hullámokat lökött, melynek hangja megnyugtató volt. Annyira szép pillanat volt, úgy éreztem, még egyszer meg kell köszönjem neki.
- Justin, ez az egész, annyira fantasztikus. Még soha, senki nem tett ilyet értem, és úgy érzem, hogyha nem ismerlek meg, talán nem is tesz. Annyira.. - hangom elcsuklott, de végül erőt vettem magamon, nem kezdtem el sírni, s kimondtam, amit akartam. - Szeretlek - suttogtam, Ő pedig megeresztett felém egy kósza mosolyt.
- Én is szeretlek - mondta, aztán újra enni kezdtünk. Mikor mindennel végeztünk, Juss felbontotta a pezsgőt. Apró kortyokban ittam, miközben epret falatoztam mellé. Miután elfogyott poharam tartalma, eszembe jutott valami, melyet szerettem volna azonnal megvalósítani.
- Táncoljunk - mondtam, mire Justin rám nézett. Sóhajtott egyet, aztán bólintott. Telefonján bekapcsolta saját számát -nem egoista, á, dehogy-, a Nothing Like Us-t. Átkarolta derekam, egyik kezemet mellkasán, másikat pedig nyaka körül pihentettem. A zene szólt, mi pedig romantikus táncot jártunk. Mikor abbahagytuk, Justin csókot nyomott ajkaimra, aztán visszaültünk. Egyre idegesebb volt, s egy huzamra hörpintett le egy pohár pezsgőt, engem pedig furdalt a kíváncsiság, hogy mi baja is lehet. Nem bírtam tovább, így rákérdeztem.
- Justin, valami baj van? - rám pillantott, aztán nemleges válasz jeléül bőszen rázni kezdte fejét, jobbra-balra. Sóhajtott egyet, aztán megszólalt.
- Csak tudod, úgy szeretlek - mondta ki, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam magam. Jó volt ez hallani a szájából. Ő az, aki a legfontosabb számomra -a születendő kicsik mellett-, és jól esik, hogy Ő is így érez. - Annyira fontos vagy számomra, Mary - folytatta, nekem szemeim újra könnyekkel teltek meg. Meghatódtam. Igen, én, a nagy, és töretlen Marianne Braun, megtörtem.

Justin felállt, s odasétált hozzám. Nem értettem, hogy mit akarhat, így furcsán néztem rá. Zavartan kezdett kotorászni zsebében, aztán leguggolt elém. Előhúzott egy dobozkát, pulzusom pedig az egekbe szökött, szívverésem felgyorsult, fülemben dobogott a vér. Kinyitotta a dobozt, melyben egy gyönyörű, ezüst gyűrű ékeskedett, benne egy kővel. Talán gyémánt lehetett.
- Marianne Summer Braun, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? - kérdezte Justin, én pedig nem bírtam tovább, elsírtam magam.

Drágáim!

Itt is lennék a huszonnyolcadik résszel, amihez remélem azért több hozzászólás érkezik, mint az előbb. Igaz, nagyon szépen köszönöm az előző részhez tartozó két komit, de azért kicsit csalódott voltam, és többre vágyom. Sietek a következővel! Legyetek jók, puszi

Vivianne

Chapter Twenty-Seven

Taylor és Jessica éppen szenvedélyes csókba forrtak össze. Jess-szen már csak fehérnemű volt, Taylorról pedig felsője került le. Szemeimbe könnyek gyűltek. Nem féltékeny voltam, vagy hasonló, csupán fájt, hogy nem mondták el, a kettőjük között lévő dolgot. Akármi is az. Vettem egy mély levegőt, azután megszólaltam.
- Bocsánat, ha megzavartam valamit. Már itt sem vagyok - mindketten odakapták fejüket, s döbbentem néztek szembe velem. Dühösen rohantam ki a házból, legnagyobb szerencsémre Justin még ott volt. Bepattantam az autóba, aztán megszólaltam. - Menjünk vissza! Hozzád - adtam ki az utasítást, Ő pedig meglepetten bólintott, azután pedig a gázra taposott. Viszonylag gyorsan a Blue Angel's-höz értünk. Felmentünk a szobába, s ismételten ugyanott, és ugyanúgy voltunk, ahogyan egy órával ezelőtt. Justin mellett ültem a kanapén, azzal a különbséggel, hogy jelen helyzetben fejemet vállára hajtottam, ő pedig derekamat cirógatta.
- Elmondod, hogy mi történt? - kérdezte halkan, szinte suttogva. Erőtlenül bólintottam, aztán tekintetemet felfelé vezettem, izmos testén, s egészen szeméig meg sem álltam. Belenéztem a gyönyörű, mogyoróbarna szempárba, melyekbe beleszerettem. Erőt vettem magamon, aztán nehézkesen megszólaltam.
- Jessica és Taylor.. - mondtam, és nem is kellett folytatnom. Justinnak leesett a dolog. - Miért nem mondták el nekem? - szakadt fel belőlem kétségbeesetten eme kérdés. Talán túlreagáltam a dolgot, noha igencsak rosszul esett.

***

Jessicától telefonhívást kaptam, miszerint menjek haza, megbeszélni a dolgokat. Nehezen, de belementem, így éppen hazafelé tartunk. Többesszám, mivel Justin is velem van. Hazavisz. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk újra együtt, és holnap elvisz vacsorázni.

Mikor bekanyarodtunk az utcánkba, gyomrom azonnal émelyegni kezdett. Féltem. Nem mertem szembenézni legjobb barátaimmal.
Megálltunk a ház előtt, a mély levegőt vettem, aztán Justin felé fordultam.
- Itt maradjak? Visszajössz? - kérdezte halkan, én pedig megráztam a fejemet, ezzel jelezve, hogy nem kell. Bólintott, adott egy lágy csókot arcomra, aztán megvárta, míg elsétálok a kapuig, s ezek után elhajtott. Beléptem a lakásba. A nappaliban Jess és Taylor ültek, egymás mellett. Taylor tenyere Jessica combján pihent, ám mikor megláttak, a fiú elkapta legjobb barátnőm lábáról kezét. Lassan bújtam ki cipőmből, oda sétáltam hozzájuk, majd leültem velük szemben. Kínos csend volt, melyet két-három perc elteltével én szakítottam meg.
- Együtt vagytok? - tértem azonnal a lényegre. Egyikük sem szólt, aztán Jessica félénken kinyögött egy 'igen'-t. Nem tudtam, mit mondjak rá, így bólintottam. Kellemetlenül, és átvertnek éreztem magam. Nem tudtam, mit mondjak, de aztán Tay így szólt:
- Haragszol? - nem voltam biztos válaszomban, így elgondolkodtam. Semmi okom, a haragra. Sőt. Nem haragszom, csak csalódott vagyok. Megráztam a fejem, s egy apró hezitálás után meg is szólaltam.
- Csalódtam. Azt hittem, vagyunk annyira jóba, hogy elmondjátok. De most már mindegy. Fátylat rá - nehezemre esett ezt mondani, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de végül is így alakult. - Viszont én elmegyek aludni. Nehéz napom volt - bólintottak, én pedig egy kellemes zuhany után nyugovóra tértem.

***

Egy kismamáknak tervezett, pink, térdig érő, feszülős ruhában, és egy fekete saruban álltam az ajtó előtt, kezemben fekete retikülömmel. Hajam göndör fürtökben omlott vállamra, s Justinra várta, aki tíz perce késett. Mikor csengettek, boldogan nyitottam ajtót, aztán lágy csókot nyomtam barátom -hivatalosan még nem, de alakulóban van. Azt hiszem, megbocsájtottam neki- arcára, aztán beszálltunk az autóba, és New York City legelőkelőbb éttermébe vettük az irányt.

A randi fantasztikusan sikerült. Mindent megbeszéltünk, és hivatalosan is együtt vagyunk. Újra. Justin szállodájának ágyában fekszünk, barátom átkarol, én pedig mellkasára hajtom fejem, szívverését hallgatom. Olyan nyugodt, olyan békés... olyan szép. Annyira hiányzott, és annyira boldog vagyok, hogy ismét velem van, újra csókolhatom, ölelhetem, hallhatom hangját, láthatom szemeit, arcát, Őt.. madarat lehetne fogatni velem.

- Holnap el szeretnélek vinni valahová. Van egy.. - szünetet tartott, hezitált, hogy mit is mondjon. - amolyan meglepetésem - nem tudtam mire gondol, így csak bólintottam, aztán elnyomott az álom.

Sziasztok Drágák!

Ennyi lett volna a rész. Ez iszonyatosan rövid lett, és ezt sajnálom is, főleg, hogy lapos, de a következő ígérem, hogy hosszú, izgalmas, eseménydús rész lesz. Hiszen már csak két rész, és egy epilógus van hátra. Már minden meg van tervezve, remélem, szeretni fogjátok a folytatást, és örömmel fogtok elbúcsúzni a történettől, Marytől, és Justintól.

Ennyi lettem volna, a következő részt kedd-szerda környékén hozom.

Vivianne

Chapter Twenty-Six

Drágák!

Nem akarok ódákat zengeni az új rész előtt, de egy igazán fontos dolgot kell közöljek veletek. Szóval.. Úgy volt tervezve, hogy a blog összesen negyven részből fog állni, de ez a mennyiség harmincra lett csökkentve, mivel úgy jön ki az "ütemezés." Tehát, a blognak ezen kívül még négy része, és egy epilógusa lesz. Remélem sok-sok hozzászólás érkezik majd. Tudjátok, hogy nem szokásom ilyet csinálni, de úgy gondoltam, kipróbálom, hátha összejön. Szóval, a következő rész 10 kommentár után érkezik!

További szép délutánt, jó blogolást, és jó olvasást kívánok nektek!

Vivianne

- Lányaik lesznek - mosolygott kedves arckifejezéssel Forest, mi pedig Justinnal egymásra pillantottunk. Én mindig is abban reménykedtem, hogy lányok lesznek, és most teljesült kívánságom. Arcomra hatalmas vigyor ült ki, ahogyan Jusséra is. Ezek után elköszöntünk az orvostól, s a szálloda felé vettük az irányt. Miután megérkeztünk, felmentünk Justin lakosztályába, s míg Ő egy pohár vízzel szolgált számomra, én helyet foglaltam a kanapén. Ameddig vártam rá, elgondolkoztam a kettőnk kapcsolatán. Vonzódtam Justinhoz, és akármennyire is el akartam felejteni, nem sikerült. Nem tudtam kiverni a fejemből, mert mindig is szerettem. Volt egy olyan érzésem, hogyha most megcsókolna, visszacsókolnék. Vágytam a csókjára, az érintésére, arra, hogy azt mondja, Szeret. Ott ültem, s perverzebbnél perverzebb gondolatok cikáztak fejemben. Nem értettem, miért vagyok ilyen, de úgy éreztem, hogy megbocsájtottam Justinnak, és hogy újra meg akarom próbálni vele.

Mikor megérkezett a vízzel, letette elém az asztalra, aztán mellém ült. Nem gondolkodtam, spontán cselekedtem. Odahajoltam hozzá, ajkaimat szájára tapasztottam. Mézédes csókba forrtunk össze. Rájöttem, mennyire is hiányzott ajkainak íze.

Mikor elváltunk egymástól, Justin arcán hatalmas mosoly trónolt. - Szeretlek - suttogta ajkaimba, aztán újra nekem esett. - Annyira. Hiányoztál. Nekem - mondta el a szavakat, egy-egy csók közben. A következő szájra pusziba belemosolyogtam. S végül én szakítottam meg a csókláncunkat, melyet én is indítottam. Hirtelen bűntudatom lett. Nem szabadott volna ezt tennem. - gondoltam magamban, lesütöttem szemeimet, aztán mély levegőt vettem.

- Nem tudom, Justin! Ha egyszer megtetted, többször is megcsinálod - feleltem lehajtott fejjel, Ő pedig heves ellenkezésbe kezdett, miszerint csak egy véletlen botlás volt, egy egyszeri, soha meg nem ismétlődő botlás.

- Beszéljünk a nevekről. A kettőnk "ügyét" - formáltam idézőjeleket a levegőben ujjaimmal. -, majd később megbeszéljük - Ő csak bólintott. Belekortyoltam a vizembe, majd visszatettem az asztalra az üvegpoharat. A lakásban síri csend honolt, csak az analóg óra ütemes kattogását lehetett hallani, mely minden másodpercben ugrott egyet.

- Mit szólnál, a Julianne-hez? - kérdezte mosolyogva. Mielőtt válaszolhattam volna, telefonom éles csipogással jelezte, hogy üzenetet kaptam.

Egy gyors válasz után, a készüléket visszasüllyesztettem farmerem zsebébe, aztán teljesen Justinra koncentráltam. Elgondolkoztam a hallottakon, s arra jutottam, hogy a Julianne semmiféleképpen sem megfelelő név, egyik születendő gyermekünk számára. Sosem kedveltem az ehhez hasonló neveket, s ezt azonnal közöltem is Justinnal.

- Nem! Valami egészen másfajtára gondolj. Mi lenne, ha Jenna lenne? - kérdeztem, hiszen biztos voltam benne, hogy 'J' kezdőbetűs nevet szeretne, mivel Ő is azzal kezdődik. Csak egy kicsit egoista, de sebaj.

- Egész jó.. Jenna Bieber - mondta ki, aztán elmosolyodott. Ő is, Én is. - Journey? - kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Soha! - kacagtam fel. - Maya? - néztem rá nagy szemekkel, hiszen imádom ezt a nevet, s mindig is ilyesfajta névre gondoltam, mikor a jövendőbeli gyermekemről volt szó.

- Az nem 'j'-vel kezdődik - hüledezett, én pedig felkacagtam. Tudtam. Tudtam, hogy a saját nevének kezdőbetűjét akarja, a gyermekeinek is.

Mikor legközelebb az órámra pillantottam, máris késésben voltam otthonról, ahol a találkozónk volt, Taylorral. Justin készségesen segített nekem, így hazavitt. A ház előtt barátom autója parkolt, amiből rájöhettem, hogy már nálunk van.

- Köszönöm, hogy elhoztál - motyogtam, nyomtam egy puszit Juss arcára, aztán kiszálltam az autóból, s befelé vettem az irányt. Kulcsomat elforgattam a zárban, az ajtót nagyra tártam, ám bent olyan látvány fogadott, ami igencsak meglepett...