Chapter Twenty-Six

Drágák!

Nem akarok ódákat zengeni az új rész előtt, de egy igazán fontos dolgot kell közöljek veletek. Szóval.. Úgy volt tervezve, hogy a blog összesen negyven részből fog állni, de ez a mennyiség harmincra lett csökkentve, mivel úgy jön ki az "ütemezés." Tehát, a blognak ezen kívül még négy része, és egy epilógusa lesz. Remélem sok-sok hozzászólás érkezik majd. Tudjátok, hogy nem szokásom ilyet csinálni, de úgy gondoltam, kipróbálom, hátha összejön. Szóval, a következő rész 10 kommentár után érkezik!

További szép délutánt, jó blogolást, és jó olvasást kívánok nektek!

Vivianne

- Lányaik lesznek - mosolygott kedves arckifejezéssel Forest, mi pedig Justinnal egymásra pillantottunk. Én mindig is abban reménykedtem, hogy lányok lesznek, és most teljesült kívánságom. Arcomra hatalmas vigyor ült ki, ahogyan Jusséra is. Ezek után elköszöntünk az orvostól, s a szálloda felé vettük az irányt. Miután megérkeztünk, felmentünk Justin lakosztályába, s míg Ő egy pohár vízzel szolgált számomra, én helyet foglaltam a kanapén. Ameddig vártam rá, elgondolkoztam a kettőnk kapcsolatán. Vonzódtam Justinhoz, és akármennyire is el akartam felejteni, nem sikerült. Nem tudtam kiverni a fejemből, mert mindig is szerettem. Volt egy olyan érzésem, hogyha most megcsókolna, visszacsókolnék. Vágytam a csókjára, az érintésére, arra, hogy azt mondja, Szeret. Ott ültem, s perverzebbnél perverzebb gondolatok cikáztak fejemben. Nem értettem, miért vagyok ilyen, de úgy éreztem, hogy megbocsájtottam Justinnak, és hogy újra meg akarom próbálni vele.

Mikor megérkezett a vízzel, letette elém az asztalra, aztán mellém ült. Nem gondolkodtam, spontán cselekedtem. Odahajoltam hozzá, ajkaimat szájára tapasztottam. Mézédes csókba forrtunk össze. Rájöttem, mennyire is hiányzott ajkainak íze.

Mikor elváltunk egymástól, Justin arcán hatalmas mosoly trónolt. - Szeretlek - suttogta ajkaimba, aztán újra nekem esett. - Annyira. Hiányoztál. Nekem - mondta el a szavakat, egy-egy csók közben. A következő szájra pusziba belemosolyogtam. S végül én szakítottam meg a csókláncunkat, melyet én is indítottam. Hirtelen bűntudatom lett. Nem szabadott volna ezt tennem. - gondoltam magamban, lesütöttem szemeimet, aztán mély levegőt vettem.

- Nem tudom, Justin! Ha egyszer megtetted, többször is megcsinálod - feleltem lehajtott fejjel, Ő pedig heves ellenkezésbe kezdett, miszerint csak egy véletlen botlás volt, egy egyszeri, soha meg nem ismétlődő botlás.

- Beszéljünk a nevekről. A kettőnk "ügyét" - formáltam idézőjeleket a levegőben ujjaimmal. -, majd később megbeszéljük - Ő csak bólintott. Belekortyoltam a vizembe, majd visszatettem az asztalra az üvegpoharat. A lakásban síri csend honolt, csak az analóg óra ütemes kattogását lehetett hallani, mely minden másodpercben ugrott egyet.

- Mit szólnál, a Julianne-hez? - kérdezte mosolyogva. Mielőtt válaszolhattam volna, telefonom éles csipogással jelezte, hogy üzenetet kaptam.

Egy gyors válasz után, a készüléket visszasüllyesztettem farmerem zsebébe, aztán teljesen Justinra koncentráltam. Elgondolkoztam a hallottakon, s arra jutottam, hogy a Julianne semmiféleképpen sem megfelelő név, egyik születendő gyermekünk számára. Sosem kedveltem az ehhez hasonló neveket, s ezt azonnal közöltem is Justinnal.

- Nem! Valami egészen másfajtára gondolj. Mi lenne, ha Jenna lenne? - kérdeztem, hiszen biztos voltam benne, hogy 'J' kezdőbetűs nevet szeretne, mivel Ő is azzal kezdődik. Csak egy kicsit egoista, de sebaj.

- Egész jó.. Jenna Bieber - mondta ki, aztán elmosolyodott. Ő is, Én is. - Journey? - kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Soha! - kacagtam fel. - Maya? - néztem rá nagy szemekkel, hiszen imádom ezt a nevet, s mindig is ilyesfajta névre gondoltam, mikor a jövendőbeli gyermekemről volt szó.

- Az nem 'j'-vel kezdődik - hüledezett, én pedig felkacagtam. Tudtam. Tudtam, hogy a saját nevének kezdőbetűjét akarja, a gyermekeinek is.

Mikor legközelebb az órámra pillantottam, máris késésben voltam otthonról, ahol a találkozónk volt, Taylorral. Justin készségesen segített nekem, így hazavitt. A ház előtt barátom autója parkolt, amiből rájöhettem, hogy már nálunk van.

- Köszönöm, hogy elhoztál - motyogtam, nyomtam egy puszit Juss arcára, aztán kiszálltam az autóból, s befelé vettem az irányt. Kulcsomat elforgattam a zárban, az ajtót nagyra tártam, ám bent olyan látvány fogadott, ami igencsak meglepett...