Chapter Twenty-Two

Csibék!

Sziasztok, mint láthatják, meghoztam az új részt, azaz a huszonkettedik fejezetet. Itt már kezdenek kicsit beindulni a dolgok, hiszen az előző rész igencsak laposra sikeredett. Senkit sem szeretnék 'elijeszteni' a blogtól, ígérem, most már be fognak indulni a dolgok. Köszönöm szépen az előző részhez érkezett huszonegy tetszik, és az egy elolvastam - pipát, a nyolc hozzászólást, és a három új olvasót. Mindezek nagyon jól esnek, tehát remélem ehhez a részhez is érkeznek majd hasonlók. Nos, nem is húzom tovább az időtöket, jó olvasást, és további szép délutánt kívánok mindenkinek!

Vivianne

Happy

Megtorpantam, s vegyes érzelmek kezdtek kavarogni bennem, mikor megpillantottam az ajtóban álló, merev édesapámat. Szemeimbe könnyek szöktek a boldogságtól, hogy újra láthatóm. Nem sírtam, boldogan ugrottam nyakába, s azonnal ölelni kezdtem. Megrökönyödve állt, arca gondterhelt volt. Mikor elváltam tőle, kérdő pillantásokat lövelltem felé, ezzel jelezve, hogy nem értem, mi problémája van. Hiszen itt van, s látjuk egymást, ennyi idő után.
- Gyönyörű vagy kislányom! Hiányoztál. Istenem, milyen boldog vagyok, hogy újra láthatlak  - mosolygott, de még mindig aggódó tekintetet sugárzott, s folyamatosan a bejárat felé pislogott. Gondolkoztam, hogyan is kérdezzek rá, de hála istennek, nem kellett, hiszen apám rám emelte tekintetét, aztán furcsa arcot vágva megszólalt. - Itt van Justin, Ryan, és Selena is. Juss koncertje lesz, öt napig itt leszünk, a hotelban - mély lélegzetet vettem, arcomra kiült a meglepettség, és a félelem. Tudtam, hogyha ez igaz, akkor nem kerülhetem el az ex-barátommal való találkozást, sem azzal a boszorkánnyal. Ők sem tudnak a babáról, de nem is kéne tudniuk.
- Figyelj, apa! Ez így nem lehet. Izé, nekem most mennem kell, sietek, nehogy összetalálkozzak velük. Holnap felhívlak, üljünk be egy kávézóba - mondtam, arcon csókoltam édesapámat, aztán a bejárat felé kezdtem el sietni.

Miután sikeresen hazaértem, fáradtan huppantam le a kanapéra, aztán eszembe jutott, hogy vizsgálatokra kell mennem ma. Felkaptam a táskám, s azonnal rohanni kezdtem. Szerencsém, hogy New Yorkban sok a taxi, ráadásul inkább visznek el egy fiatal, terhes nőt, mintsem egy sörhasú negyvenes hapsit. Bár a férfi elég dühös jelzőkkel illetett, amiért megszereztem a taxiját, de nem érdekelt, így is késésben voltam.
- A St. Margaret kórházba legyen szíves - feleltem, a volán mögött ülő, harmincas éveiben járó, jól szituált férfi mosolyogva bólintott, aztán a gázra taposott. Az út gyorsan, és csendben telt, mikor megérkeztünk fizettem, aztán rohantam az orvosom, Dr. Forest irodájába. Kettőt kopogtam, aztán benyitottam. Forest mosolyogva üdvözölt, aztán az ágyra fektetett, s megkezdte a vizsgálatokat.
- Voltak mostanában fájdalmai, Mrs. Braun? - kérdezte, miközben tekintetét a gépre vezette, majd rám. Aprót bólintottam, ezzel igent jelezve neki. - Hányinger? - tette fel a következő kérdést, mire én újra bólintottam. Elég hülye kérdések sorozata következett, hiszen ezek általános tünetek a terhességnél. Nem értettem, miért kérdezget ilyen serényen, de ráhagytam a dolgot, hiszen Ő az orvos. A vizsgálat végén Dr. Forest rám pillantott, arca gondterhelt volt.
- Valami baj van, Uram? - kérdeztem, s hangom elcsuklott. Féltettem a hasamban növekedő kicsit, hiszen mégis csak az én gyermekem. Már most szeretem, nem bírnám ki, ha valami történne vele. Belegondolni is rossz.
- Van egy sejtésem kisasszony, de még nem akarom terhelni vele, hiszen nem is biztos, hogy igaz. Holnap felhívom magát, közlöm önnel a fejleményeket - felelte, ezzel ki is zavart az irodából, engem pedig egyedül hagyott, a félelmeimmel, és a gyermekemért való aggódásommal.

***

- Megjöttem! - üvöltöttem hangosan, mire Jessie kijött a fürdőből, s mosolyogva intett, aztán a konyha felé vette az irányt, én pedig követtem Őt.

- Milyen napod volt? - kérdezte, arcán hatalmas vigyor ékeskedett, ebből gondoltam, hogy neki csodálatos, bár Jessica folyton boldog.

- Hosszú.. Justin itt van a városban, ráadásul a Blue Angel's-ben, az orvosnak pedig rossz előérzetei vannak a kicsivel kapcsolatban, de nem mondta el, hogy mi is. Azt mondta, majd holnap értesít - fújtam ki az idáig benntartott levegőt, Jess pedig elkerekedett szemekkel bámult.

- Az a Justin? - kérdezte furcsán, én pedig erőtlenül bólintottam. - Hogy az a.. - kezdte barátnőm, de nem bírta befejezni, mert csengettek. Jessica elindult az ajtó felé, ám hamar vissza is fordult. - Téged keresnek, Mary! - felelte, mosolyát visszafojtva. Az ajtóhoz siettem, ahol egy húsz év körüli futársrác állt, kezében egy levéllel.

- Maga Marianne Braun? - kérdezte monoton hangon, én pedig bólintottam. - Itt legyen szíves aláírni - tartott elém egy lapot, én pedig készségesen tettem, amit kért. Átnyújtotta a levelet, s egy laza 'jó éjt' után távozott. Kibontottam a levelet, s elképedve kezdtem olvasni, a kézzel írott sorokat..