Chapter Twenty-One

Csibéim!

A blog második hivatalosan is újraéled, azaz meghoztam nektek a huszonegyedik részt, ami egyben a második évad első része. Mielőtt elolvassátok a részt, ezt a kis bevezetőt kérlek ne hagyjátok ki, mert fontos! Elsősorban az újításokról szólnék pár szót.. Tehát, gondolom mindenkinek feltűnt, hogy a blog új designt kapott, melyet a Dare to dream csodálatos szerkesztőjének, Briana T.-nek köszönhetek. A második évadtól lesz pár új "szabály".. Részek hetente egyszer, szombatonként fognak érkezni, csak és kizárólag ezen a napon, remélem ezzel senkinek nincs problémája. Minden rész elejére írni fogok nektek egy kis összegzést, olyat, mint ez. És ami a legfontosabb, hogy mostantól nem Lily Collins (Mary) GIF-eket teszek a részek elejére, hanem képet. Több szemszögből fogom írni a részeket, és mindig arról lesz kép, akinek a szemszögéből írok. Azt hiszem minden fontos dolgot elmondtam, jó olvasást, és további szép napot, mindenkinek!
Ui.: Jelentkezzetek a tegnap meghirdetett játékra! :3

Nightingale

Hat hónapja éreztem utoljára mézédes csókját. 

Hat hónapja néztem gyönyörű, barna szemeibe.

Hat hónap, mely úgy telt, hogy nem láthattam tökéletes mosolyát.

Hat hónapja hallottam csodálatos hangját.

Hat hónap telt el azóta, hogy utoljára azt mondta: szeret.

Fél év telt el, de egy nap sem úgy, hogy nem gondoltam volna rá..

Hiányzik. Őrülten hiányzik, de így mindenkinek jobb.





Minden megváltozott. Minden rosszra fordult, s valamiért még mindig úgy érzem: én vagyok a hibás. Talán nem adtam meg Justinnak azt, amire vágyott, talán ezért csalt meg, egy plasztikbébivel. Az is lehet, hogy nem voltam neki elég jó, elég szép. Tudjátok, mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy a gyerekemnek nem adhatom majd azt meg, amit érdemelne, ugyanis igen..
Terhes vagyok. Már az ötödik hónapban járok, s ez a pocakomon is látszik. Justin gyermekét hordozom szívem alatt, de Ő erről nem tud. Félek. Félek, hogy miután megszületik a baba, nem tudom megteremteni neki azt az életmódot, amit Ő megérdemelne. Tudom, hogy egyszerűbb lenne, ha felkeresném Justin-t, de nem fogom. Joga lenne tudni róla, hogy a gyerekével vagyok várandós, de rettegek. Irtózok a vele való beszélgetéstől, találkozástól, és attól, hogy nem akarja majd a picit.

Mikor szakítottunk, én az első New York-i járattal New York City-be repültem, azzal a céllal, hogy új életet kezdjek. Megismerkedtem Jessicával, s legjobb barátnőkké váltunk. Ő nem ítél el, hanem elfogad az összes rossz tulajdonságommal együtt. Jelenleg is közös albérletben lakunk, egy apró kis társasházban, a város szívében. Van munkám, egy szállodában, bár azt mondták, hogy a nyolcadik hónaptól nem járhatok be, viszont ott is rettentő kedvesek velem, és a szülést követően várnak vissza. Nem tudom a baba nemét, azt szeretném, ha meglepetés lenne. Apától és a többiektől elbúcsúztam, mielőtt elköltöztem volna, s édesapámmal még most is tartom a kapcsolatot. Minden héten beszélünk telefonon, és Ő az, aki a kicsiről is tud, és bár ellenzi, megígérte, hogy nem mondja el Justinnak. Taylor az, aki mindenben a segítségemre van -Jessica mellett-, s úgy érzem, igaz barátra találtam. Az újságírók már egy ideje nem zaklatnak, végre normális, hétköznapi emberek életét élhetem, és nem úgy ismernek, mint 'Bieber volt nőjét.' Hiszen eddig mindenki, aki felismert az utcán, így nevezett. Kisebb változáson mentem át, nem csak külsőleg, hanem belsőleg is. Hosszú fürtjeimet rövidebbre cseréltem, s a makacs, beszédes tinilányból, egy visszafogottabb nő lett. Hiszen már nem vagyok tini, betöltöttem a húszat, és hamarosan gyermekem születik, akit már most rettenetesen imádok. Nem is tudom, hogy mi lenne, ha nem így alakulnak a dolgok. Ha nem kéne felelősséget vállalnom a hasamban növekedő piciről, talán nem lennék ilyen odafigyelő, és vigyázó. Bár fáj, hogy Justinnal a kettőnk tündérmeséje véget ért, boldog vagyok, mert életem legszebb ajándékát kaptam tőle. A gyermekemet. S ez az, ami örökké hozzá fog kapcsolni, ami miatt sosem fogom elfelejteni, és amiért mindörökké a szívemben fog élni.

Nyűgösen keltem fel reggel. Alig aludtam az éjszaka, szörnyű fájdalmaim voltak, és többször is hánytam. Mivel munkába kellett mennem, ezért kikászálódtam az ágyamból, aztán megrohamoztam a fürdőt, mielőtt Jessie felkelt volna, hiszen ismerem már egy ideje, és tudom, hogyha Ő egyszer bemegy oda, nem jön ki egyhamar. A tükörbe nézve, egy megviselt arcot, és egy összetört lányt láttam. Bár nem mutatom, még mindig megvisel, hogyha Justin-t látom a tévében. Szörnyű, mikor hallok róla egy-egy hírt, miszerint mennyire megváltozott. A botrányairól, a drogbalhékról, az alkoholról.. Fáj, hogy az egész miattam van, de egy részem pedig azt súgja, hogy megérdemli, hiszen megcsalt, és megalázott. Mégsem tudok rá teljes egészemmel haragudni. Hajamat egyszerűen kifésültem, így laza hullámokban keretezte arcomat, egy kis szempillaspirált tettem fel, aztán a ruhaválasztás következett. Mivel munkába mentem, egy egyszerű szettet választottam, mely egy világoskék, farmerhatású cicanadrágból, és egy sötétebb kék, háromnegyedes ujjú, virágmintás kismamapólóból állt, lábamra pedig sima, fekete sarut húztam. Vállamra kaptam fekete, bőrhatású oldaltáskámat, s útnak indultam, de előtte még írtam egy kis üzenetet, a még alvó barátnőmnek, Jessnek, miszerint elmentem dolgozni, délután pedig vizsgálatokra a baba miatt.
A munkába tartó utat egy taxival tettem meg, ami így kevesebb volt, mint fél óra. A sárga autó leparkolt a Blue Angel's nevű, ötcsillagos szálloda előtt, ahol aztán befelé vettem az irányt. Recepciósként dolgozok, tehát nincs más dolgom, mint egész nap a pult mögött állni, és kedvesen eligazítani a vendégeket, akik segítségre szorulnak.

***

A mai napom is úgy telt, akár a többi. Órákon keresztül ültem, néha váltottam pár szót a szobalányokkal, akik általában a kicsiről kérdeztek, és a vendégek is kedvesen bántak velem. Pontban hat órakor leváltott engem az éjszakai portás, én pedig haza indulhattam. Táskámat a vállamra dobtam, aztán megindultam a kijárat felé, ám megtorpantam, ugyanis az ajtóban nem más állt, mint...