Chapter Nineteen

Word Up!

Ám mielőtt lenyomhattam volna a kilincset, az ajtó belülről nyílt, s egy szőke plasztikbaba topogott ki rajta, mögötte pedig Justin. Elképedve néztem barátomra, aki olyan önelégült arcot vágott, hogy már szinte rosszul voltam tőle. Szemeimet marták a könnyek, de nem tettem semmit. Álltam, és undorodva néztem rá. Mikor feltűnt neki, hogy nem csak Ryan van ott, hanem én is, szemei kikerekedtek, aztán lesütötte őket. Nem szóltam semmit. Kikerültem a két fiút, s leviharoztam a lépcsőn. Kiléptem a hideg utcára, könnyeim pedig útnak eredtek. A hazafele vezető utat futva tettem meg, s félúton, mikor már kellőképpen kifulladtam, leültem egy padra. Könnyeim vízesést megszégyenítően folytak végig arcomon, érzések milliói kavarogtak bennem. Egyszerre éreztem magam megalázva, becsapva, kihasználva. Csalódott voltam, hiszen sosem gondoltam volna, hogy képes megcsalni engem. Fájt amit tett. Megbíztam benne, elengedtem a barátaival bulizni, Ő meg kihasználta a bizalmamat, és összemelegedett egy szőke ribanccal. Rossz volt beismerni, de Selenanak igaza volt.

- Szia! Mi a baj? - állt meg mellettem, egy nálam pár évvel idősebb lány. Tekintetéből sajnálat sugárzott. Pont ez az, amire nekem semmi szükségem. Nem vagyok kíváncsi az emberek sajnálatára.

- Semmi, én most megyek - mondtam, felpattantam, s hazáig rohantam. A ház előtt Justin autói között ott volt az is, amivel a bulira érkezett. Tehát hazajött. Bementem a lakásba, s próbáltam olyan halk lenni, hogy ne vegyen észre. Persze, ilyen az én szerencsém.. Levertem a lakáskulcsot, mely hatalmas csörömpölést okozott, mikor a kulcscsomó és a fapadló érintkeztek. Halkan szitkozódtam, miközben kibújtam cipőmből. A következő pillanatban Justin jelent meg a lépcsőn, gyorsan elém sietett, magyarázkodni kezdett.
- Hallgass meg Mary! Kérlek! - hangjában egyszerre hallottam félelmet, kétségbeesést és sajnálatot.
- Két percet kapsz - köptem oda neki szánakozva a szavakat, Ő pedig bólintott, s azonnal belekezdett.
- Szóval. Egész nap a srácokkal voltam, rá sem néztem egyetlen csajra sem. Este volt az a buli, direkt keveset ittam, mert megígértem neked. Nem akartam elveszíteni a fejem, de aztán mégis megtörtént. Odajött az a csaj, szép volt, jó fej. Nagyon nyomult, és bármennyire is próbáltam lerázni, nem ment. Felrángatott a szobába, és nekem esett. Nem bírtam parancsolni a férfiösztöneimnek és... - folytatta volna, de közbeszakítottam.
- Egy: letelt a két perc. Kettő: most komolyan be akarsz számolni róla, hogyan csináltad fel? Szerinted nem fáj így is eléggé amit tettél? Justin! Megbíztam benned, és ezt te kihasználtad - dühös voltam, hangom remegett, viszont könnycsatornáim már kifogytak, így sírni már nem volt erőm.
- Mary! Kérlek ne hagyj el! - könyörgött kétségbeesetten. - Nekem szükségem van rád!
Szavai meghatottak. Legszívesebben magamhoz ölelném, s megmondanám neki, hogy : semmi baj. De nem tettem. Ehelyett kikerültem, és az emelet felé indultam. A lépcső előtt megálltam, visszafordultam, s megszólaltam.
- Holnap összeszedem a cuccaimat, és elköltözöm. Ne félj, senkinek nem mondom el, mennyire megaláztál. Mindenki úgy fogja tudni, hogy közös megegyezés alapján döntöttünk így. Szeretlek, de ezek után nem tudnék megbízni benned. Tartsd tiszteletben a kérésemet, és aludj ma a kanapén - mondtam, aztán az emelet felé vettem az irányt.

***

A cuccaimat már összeszedtem, hamarosan indulok. Repülőjegyet veszek, s elmegyek. New York mellett döntöttem. Ott mindig talál az ember lakást, és munkát. Van egy kis félretett pénzem, melyből legalább egy havi lakbért ki tudok fizetni, egy apró kis lakásban, a többi pedig majd magától eldől. Megfogtam a bőröndjeimet, s lementem a lépcsőn. Justin a kanapén ült, tekintete kétségbeesett volt. Nem hitte el, komolyan elmegyek.

- Mary! Kérlek oldjuk meg - suttogta, miközben végig szemembe nézett.

- Justin, ezt már nem lehet! Elbasztad - mondtam, miközben cipőmbe bújtam bele. Azt kívántam, bárcsak itt lenne már az a rohadt taxi, amelyet húsz perce rendeltem meg.

- Szeretlek, és addig várok rád, ameddig csak kell - jött közelebb hozzám. Szemei könnyesek voltak, de a férfiegoizmusa nem engedte, hogy sírjon.

- Viszlát, Justin! - mondtam, mikor meghallottam a taxi dudáját. Közelebb mentem, utoljára megcsókoltam, aztán kiléptem azon az ajtón, mely tegnap még a szerető otthont jelentette számomra. Kiléptem. Örökre. A mi tündérmesénk itt ért véget, s ezt én is tudtam.