2014. 03. 12.

Chapter Eleven

Uncover
Nem tudtam mit hozzáfűzni ahhoz a cikkhez. Mindenki utál, és nem akarják, hogy Justinnal legyek. Mindenki a Jelenát szereti, és én nem illek a képbe. Hogyan, is illenék? Hiszen nem vagyok sem híres, sem gazdag, sőt, még szép sem. Justin nem ilyen lányt érdemel, és erre én is rájöhettem volna. Leraktam az újságot az asztalra, majd mindenkivel kerülve a szemkontaktust, mentem be a szobámba, ami már közös szoba, ugyanis Justin ragaszkodott ahhoz, hogy együtt aludjunk. Nem tudom, hogy jó ötlet-e, de ha ennyire ezt szeretné, akkor legyen. Úgy érzem, nem vagyok hozzávaló, és utálom magam, ami miatt erre későn jöttem rá. Akkor kellett volna észbe kapnom, mikor megkérdezte, együtt vagyunk-e. Akkor kellett volna azt mondanom, nem. És nem azért mondom ezt, mert nem kedvelem, és mert nem akarok vele lenni, mert ez nincs így, csupán csak azért, mert ez neki is rossz. A rajongói nem csak rám, hanem rá is haragudni fognak, amiért velem kezd. Justin nem jött be a szobába, így egy gyors zuhany után felmentem Twitterre, ahol aztán eléggé meglepődtem. Három dolog miatt is. A követőim száma milliókkal gyarapodott, több száz levelet kaptam, melynek fele arról szól, hogy szálljak le Justinról, a másik fele pedig arról, hogy drukkolnak nekünk, és nagyon aranyos pár lennénk. A harmadik dolog ami meglepett, egy kép. Justin tette fel, hét perce, tehát miután bejöttem. Tegnap, koncert előtt készítettük, Ő pedig most feltette, ezzel a szöveggel: "Láttátok a frissen terjengő híreket? Én a Braun lányra voksolok." Akaratlanul is mosolyognom kellett azon, mennyire édes barátom van. Komolyan bevállalta miattam? Mikor feleszméltem a kép bambulásából, ajtócsukódásra figyeltem fel. Justin volt az, aki bejött a szobába. Felpattantam, odarohantam hozzá, s hosszas csókot nyomtam ajkaira.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte mosolyogva, miközben homlokát enyémnek támasztotta.
-A voksodért.-kuncogtam fel halkan, mire Ő hatalmas vigyorra húzta a száját. Tökéletes mosolya van, melyet imádok, s mely csak az enyém. Számomra még mindig hihetetlen, hogy együtt vagyunk, hiszen több millió, nálam sokkal szebb lány álmodozik róla, Ő mégis velem van. Velem. Ez sokat jelent nekem.

-Justin!-suttogtam, mikor már mindketten az ágyban feküdtünk. Ő a plafont bámulta, s jobb kezével szorosan vont maga mellé, én pedig fejemet mellkasára hajtva bújtam hozzá.-Ugye tudod, hogy abból a képből mindenki le fogja venni, hogy együtt vagyunk? Pedig úgy volt, hogy titokban tartjuk.
-Tudom.-sóhajtott nagyot.-De nem tetszik, hogy mindenki Selena pártját fogja, és téged szidnak. Tudniuk kell, hogy én téged választottalak, és a Beliebereimnek is el kell fogadniuk, hogy Selena már a múlt. A jelenem, és a jövőm te vagy Mary.-mondta felhevülten, amitől eléggé meglepődtem. Az előző pillanatban már majdnem aludt, most meg teljesen felpörgött. Nagyon édes tud lenni ilyenkor, de jobb lenne, ha nem pörögne, ugyanis holnap korán kell kelni, és nem szeretném, ha fáradt lenni.
-Köszönöm.-suttogtam, majd visszafektettem az ágyba, én pedig kényelmesen ráhelyezkedtem, pont úgy, mint az előbb.
-Szeretlek.-suttogta fülembe, s ez az egy, apró kis szó teljesen kirázta belőlem az álmosságot. Vajon komolyan gondolta? Vagy csak hirtelen felindulásból mondta? Nem tudom, de úgy érzem én is kezdem ugyanazt érezni. Nem válaszoltam semmit, csak még jobban hozzábújtam,-ha ez lehetséges-s elaludtam.

-Azonnal ébredjetek!-hallottam meg apa parancsoló hangját. Gondolkodás nélkül, csukott szemmel, félálomban ugrottam ki az ágyból, viszont még annyira nem voltam ébren, hogy azonnal el is estem, így sikeresen landoltam a padlón. Erre persze azonnal kinyíltak szemeim, s a felsértett területet kezdtem el vizsgálni a kezemen. Miután nagy nehezen feltápászkodtam, körbenéztem. Justin gondtalanul aludta az igazak álmát, az óra pedig 5:34-et írt. Úgy döntöttem, összekészülődöm, s csak utána ébresztem fel a popsztárt. Ez így is történt. Elmentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, a fejemen lévő hajzuhataggal kezdtem valamit, pontosabban laza kontyba kötöttem a fejem tetején, felvettem egy kényelmes, mégis csinos szettet, mely egy sima, kék farmerből, és egy 'LA' feliratú trikóból állt, saruval. S amint kiértem, a fürdőből, tágra nyílt szemekkel bámultam a barátomat, aki már fel volt öltözve, s épp a haját lőtte be a tükör előtt.
-Ezt meg, hogy?-kérdeztem tőle meglepetten, mire Ő felkuncogott. Elkapta a karom, s apró csókot nyomott ajkaimra.
-Ma egész nap próbám lesz, este pedig koncert.-suttogta halkan, mire én csalódottan, de beletörődtem abba, ma nem lehetünk együtt.
Mikor Justin is elkészült, az egész csapat, együtt indult el a stúdióba. Selena végig Pattie-vel volt, úgyhogy meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg beszélgetést kezdeményezzek Justin édesanyjával. Pedig szerettem volna, de ha Selena ott van, akkor abból semmi jó nem sül ki.
Mikor beértünk a helyszínre, mindenki elfoglalta magát valahogy, és mivel én eléggé unatkoztam, ezért odaültem Ryan mellé, aki most kivételesen Fredo nélkül volt.
-Mizu, Hercegnő?-kérdezte tőlem mosolyogva az előbb említett személy.
-Semmi, Csajszi.-viccelődtem vele én is, mire Ő sértődött fejet vágott, én pedig csak nevettem rajta.
-Amúgy.. Örülök, hogy együtt vagytok Justinnal. Vigyázz rá!-mondta, tettetett komolysággal.
-Én, Marianne Summer Braun, itt és most, megígérem neked, hogy vigyázni fogok Justin Bieberre. Ha kell még vérszerződést is kötök veled.-néztem rá, ugyanolyan komolyan, ahogy azt Ő tette az előbb. Elképedt fejet vágott, amitől rám jött a nevethetnék. Aztán valami furcsát véltem felfedezni. Csend volt. Túl nagy. Körbenéztem, de Justint nem láttam sehol, ahogyan Selenát sem.-Amúgy.. Justin és Selena hol vannak?-kérdeztem tőle aggódóan. Persze nem azért aggódtam, mert féltem, hogy együtt vannak. Bízok Jussban, csupán csak furcsáltam, hogy nincs itt, mikor próbálnia kéne. Ry csak megrántotta a vállát, én pedig felálltam, majd a keresésükre eredtem. Mindenhol megnéztem Őket, de sehol senki. Már kezdtem volna feladni, de még egy hely volt. A tető. Felértem az imént említett helyre, s óvatosan kinyitottam annak ajtaját, s ekkor olyat láttam, amit talán nem kellett volna....

6 megjegyzés:

  1. Naaaaa! Gyerünk mar mit látott?? Jo lett de mindig az izgi résznél kell abahagyni.... Hamar kovit:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett ügyes :-) :-) siess a következővel :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
  3. Úúú kiváncsi vagyok a folytatásra!*-* Nagyon jóóó lett:33<3 Egyébként van egy sejtésem mit láthatott:) Siess:*

    VálaszTörlés